Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép azar természeti környezetben, a Drávától pár percnyi járásra fekszik egy szép kistelepülés, Drávagárdony, amelynek környéke annyira gazdag látványosságokban és vadakban, hogy előszeretettel érkeznek kíváncsi turisták és vadászok ide. Az utazóknak igencsak figyelniük kell, ha az utakon közlekednek, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor bukkan elő egy szarvas, vagy más nemesvad...
A
terület egy része egyébként - csaknem 15 hektár - a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, amelynek főként partközeli részei élveznek védettséget. Itt érdemes egy kicsit alaposabban körbetekinteni, hiszen a tölgyesek és a Dráva gyönyörű látványosságot kínálnak. Érdekesség, hogy a falu előtti gyepes területen – a régi legelő maradványán – időnként feltűnik a haris, s ez a fokozottan védett madár itt költi ki fiókáit.

Az első községi népiskolát a XX. század első éveiben, 1908-ban alapították, a második évtizedében pedig református templomot építettek. 1925-ben pontosan 423 lakos élt itt, s ekkor a községhez tartozott Lonkapuszta is. A lakosság száma ezt követően csökkenni kezdett, a második világháborúban például 8 helybeli vesztette életét, de már az első háborút is megsínylette a lakosság. A hősi halottak nevét egy emlékmű őrzi a faluban, mely a református templom mellett található. 1960-ban csaknem háromszázan éltek itt, aztán a körzetesítést követően megszűnt az alsó tagozatos iskola, s a gyerekeket a mai napig a szomszédos Darányba szállítják. Az egykori iskola 170 éves épülete ma művelődési házként funkcionál.

A nehézségek ellenére Drávagárdony mégsem visszafejlődő település, bár a lélekszám viszonylag alacsonyabb, a lakosság mégsem öregszik, hiszen fiatal családok költöznek ide. Az elöljárók sokat remélnek az idegenforgalomtól, s a helyi családok is ebben látják a megélhetést, éppen ezért többen szálláslehetőséget kínálnak a vendégeknek, két vállalkozó pedig kisebb panziót építetett, ahol színes programokat is szerveznek. Az önkormányzat is partner a turisztikai fejlesztésekben, a tervek szerint egy üdülőövezetet alakítanak ki a település belterületén.

Az ezredfordulón Drávagárdonyban alig több mint százötvenen éltek, de nem lehet mondani, hogy átlagos magyar településről van szó, hiszen itt dolgos és igazi közösségi életet élő emberek laknak. A legnagyobb gond, hogy igen magas – csaknem negyven százalékos – a munkanélküliség. Helyben nemigen akad munkahely, többen a környező településeken keresik kenyerüket. A barcsi és szigetvári munkahelyek csökkenését a helyiek is megérezték.

Bár állást csak korlátozott számban tud biztosítani az önkormányzat, a falu fejlesztéséért és szépítéséért minden „követ” megmozgatnak: felújították a főutcát, csaknem az összes házat rákötötték a csatornarendszerre, s elkészült a falut Drávatamásival összekötő út, amely több mint negyvenmillió forintba került. Utóbbi volt a rendszerváltás utáni idő legnagyobb beruházása. Ezzel Gárdony egyenesen a szomszédos kikötőhöz nyert utat, így a remények szerint megnő az idegenforgalom itt is.

A drávagárdonyi házakat egyébként nemcsak a belföldi turisták keresik fel szívesen, hanem németek, hollandok is gyakran járnak erre. Sőt, többen ingatlant is vettek itt. A település tudatosan készül az idegenforgalom fellendítésére: lovaskocsin hozzák a látogatókat a kikötőből a faluba, ahol egy helytörténeti gyűjteményt állítanak ki, és egy emlékszobát rendeztek be az utolsó tanító, Jobbágy Gábor emlékére, aki a XX. század hetvenes éveiben feldolgozta Drávatamási történetét.

Kép