Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Drávagárdony történelme torokdomb-belyeg.jpg

Kép települést az oklevelek először Gardonként
említették 1483 - 1490 között.
1490. 09. 24. "
A fehérvári /de Alba/ Szent István királyról nevezett jeruzsálemi /Iherosalimitani/ Szent János rend kereszteseinek konventje előtt Bathor-i István, László király /Hungarie, Bohemie, Dalmatie, Croatie etc. ducisque Austrie/ országbírája /necnon wayuoda Transsiluanus et comes Siculorum/ a testvérei: András és Pál, ezen András fiai: György, István és András nevében is, más részről Meggyesallya-i Móric /fia/ István, a felesége: Margit nevében is, és harmadik oldalról Peren-i János királynéi főajtónállómester, a fiai: Gábor, Mihály és István nevében is, minthogy Móric fia Istvánnak örökösei nincsenek, kölcsönös örökösödési szerződést kötnek oly módon, hogy ha ezen István örökös nélkül halna el, összes birtokai: Zynyr vár, Meggyes mezőváros az ottani kastéllyal, Sarkez, […], a somogymegyei /Simigiensi/ Thamasy, Gardon, Bathrolcz, Belenyk és Zenthlazlo birtokok István országbíróra, testvéreire és Peren-i Jánosra és fiaira szállnak. [...]… "

A település és vidéke 1571-ben a Zrínyi család birtoka volt, de az 1598-99. évi adólajstrom  már a pécsi püspökség tulajdonaként vette számba.
Alig száz esztendővel később 1692-ben Babócsai Istváné lett a település.
A török hódoltság idején a mai temető helyén egy halom emelkedett, amelyen a Pécs és Verőce közötti útvonal egyik őrállomása volt. Nem lehetett akkoriban békés és nyugodt az élet, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy még ma is kerülnek elő korabeli csontok és leletek.
Az 1720-as országos összeírás két adózó családot jegyzett fel a kistelepülésen, ahol a lakosok száma nem érte el a másfél-százat. A lélekszám az elkövetkező évtizedekben gyarapodásnak indult: a század végén már több mint kétszázan éltek itt. Akkori feljegyzések tanúsága szerint a falunak nem volt tanítója, s a legkorábbi pecsét és a XVIII. században készült.
Az 1848-as jobbágyfelszabadítás alatt két tucat jobbágy, két zsellér és két házatlan-zsellér háztartást írtak össze itt. Az úrbérrendezés idején Drávagárdony a Thassy család birtoka volt.
Az első községi népiskolát a XX. század első éveiben, 1908-ban alapították, a második évtizedében pedig református templomot építettek.
1925-ben pontosan 423 lakos élt itt, s ekkor a községhez tartozott Lonkapuszta is. A lakosság száma ezt követően csökkenni kezdett, a második világháborúban például 8 helybeli vesztette életét, de már az első háborút is megsínylette a lakosság. A hősi halottak nevét egy emlékmű őrzi a faluban, a református templom közelében.
1960-ban csaknem háromszázan éltek itt, aztán a körzetesítést követően megszűnt az alsó tagozatos iskola, s a gyerekeket a mai napig a szomszédos Darányba szállítják.
Az egykori iskola 170 éves épülete ma művelődési házként funkcionál.
Az ezredfordulón Drávagárdonyban alig több mint százötvenen éltek.

A községben egy helytörténeti gyűjtemény mutatja be a múltat, valamint egy emlékszobát rendeztek be az utolsó tanító, Jobbágy Gábor emlékére, aki a XX. század hetvenes éveiben feldolgozta Drávatamási történetét.

Nagyon komoly történelmi- régészeti értékkel bír a mai református temető helyén található ún. "Törökdomb", ahol több ízben is régészeti kutatásokat végeztek. A hely eredetéről ezt olvashatjuk a Várak Magyarországon honlapján; "Török-kori őrhely a volt Dráva parton. A folyó a jelenlegi medrénél északabbra folyt, a jelenlegi református temető déli része előtt. Az itt összeszűkült medren valószínűleg fahíd vezetett át. Ezt őrizhette a Törökdombon épült kiserőd. ". Ide kívánkozik még Rózsás Mártonnak, a barcsi Dráva Múzeum régészének Törökkori őrhely Drávatamási (?) határában című cikkében egy utalás;

 

Kép

 

Az általa idézett Pethő Gergely - a forrásul említett magyar nyelvű krónika szerzője! - pedig 1599 januárjától 1600 szeptemberéig a babócsai királyi végvár kapitánya volt {sőt! Ő adta fel azt a Kanizsa ellen vonuló Ibrahim nagyvezérnek 1600. szeptember 4.-én, és az említett híd felégetésének idején (1603. október 12.) már mint Nádasdy Ferencnek, a rettegett végvári harcosnak, a nevezetes Fekete Bég lovasainak főlegényeként is a Dunántúlt járta [SIC!]}, tehát elmondható róla, hogy alaposan ismerte a környéket és az ott folyó harci eseményeket is, azaz elfogadhatjuk a történelmi hűséget.

Kép